CSERDI

Az írott források először 1326-ban Chereg, 1450-ben pedig Cherdy néven említik. A település határában az ásatások során jégkorszaki állatok leleteire bukkantak. Birtokosai voltak a szentlőrinci keresztesek és az Eszterházy család. A magyar lakosság mellé a 19. század elején települtek be német családok. Római katolikus kápolnáját 1851-ben építették, majd 1970-ben kibővítették. (Büszkék kápolnájukra, melyet Szent Márton tiszteletére építettek) Cserdi két utcából álló tipikus baranyai kistelepülés. Természeti adottságai, klímája igen jó lehetőséget nyújt az erdei kirándulásra, pihenésre, vadászatra, hiszen környéke erdőségben, vadállományban igen gazdag. A faluban nagyon sok még a régi, de átalakított, bővített parasztház, melyek hangulata a régi építészeti kultúrát őrzi.

A falu neve borvidékként is jegyzésre került. Korábban is, ma is gondozott, ápolt szőlőskertek húzódnak meg a szőlőhegyen, ahol gyakorta fogadják a betérőket egy-egy pohár jóízű, borral. Cserdi megközelítési lehetőségei az átlagosnál jobbak. Vasútállomása része a Pécs-Szentlőrinc-Budapest villamosított vasúti fővonalnak. Közúton Pécs illetve Szigetvár felől a hatos számú főközlekedési úton érhető el, mégpedig a Szentlőrincről kiinduló közúton, amely Oroszlónál csatlakozik a Pécs-Kaposvár közötti 66-os főútba.

 Cserdi határában több hektáron működik egy lovas farm is, mellette hamarosan elkészül egy vízicentrum, amely egyben szabadidő központként is működik majd.

Polgármester: Bogdán Gyula
Alpolgármester: Bogdánné Födő Krisztina
Közös hivatal székhelye: 7671 Bicsérd, Alkotmány Tér. 1.
Posta cím: 7683 Cserdi, Fő u. 60.
E-mail cím:
Telefon:

Cserdi honlapja